A benevezett alkotásokat a remixerek a SoundCloudra tölthették fel, mely a közösségi zenei platformok közül jelenleg a legnépszerűbb több mint 12 millió regisztrált felhasználóval. A verseny első 10 napján több mint 1,7 millió rajongó látogatta meg a microsite-ot. A verseny végéig az összes sávot 351 ezer alkalommal töltötték le, és 1,65 millió látogató legalább 2 mixet meghallgatott.
A versenyt 25 országban hirdették meg, köztük Ausztráliában, Brazíliában, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban.
A SoundCloud közösségen keresztül rajongók, lemezlovasok és remixerek szavazták meg az 50 legjobb alkotást. Minden beküldött remixnél figyelembe vették az eredetiséget, a kreativitást és a zeneiséget. A végső győztest nemzetközi zsűri választotta ki, melynek tagja volt maga Beyoncé mellett a brit Isabella Summers (Florence & The Machine), a holland DJ és producer, Afrojack, a két lemezlovasból és producerből álló lengyel duó, a WAWA, a New York-i DJ, Jus-Ske, valamint az Oscar-díjas producer és zeneszerző, Giorgio Moroder.
Azzal, hogy Jimek – született Radzimir Debski – megnyerte a versenyt, 4000 dollár készpénzt vihetett haza, ráadásul az általa készített remix felkerül Beyoncé „4: The Remix” című kiadványára is. Az EP április 24-én jelenik meg digitálisan az iTunes-on, és a rajongók kedvenc mixei kerülnek rá, köztük az Isa Machine által készített „Countdown” című nóta remixe, valamint a WAWA által újragondolt „End Of Time” című sláger egy hosszabb verziója is.
A „4: The Remix” teljes tracklistája:
1.“Run the World (Girls)” Dave Audé Club Remix
2. “Countdown” Isa Machine Remix
3. “Best Thing I Never Had” Lars B Remix
4. “Love On Top” DJ Escape & Tony Coluccio Remix
5. “End Of Time” WAWA Extended
6. “End Of Time” JIMEK Remix
Jimek a klasszikus- és filmzeneszerző Krzesimir Debski fia, és a varsói Chopin Music Academy-n szerzett mesterdiplomát zeneszerzésből, illetve hangszerelést és filmekhez kísérő zeneszerzést tanult a Los Angeles-i UCLA egyetemen. Filmes és televíziós tapasztalatainak megszerzését követően jelenleg debütáló szóló indie albumán dolgozik.
Az alábbi 25 ország vett részt a versenyen:
Magyarország, Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, Finnország, Hongkong, India, Indonézia, Írország, Korea, Malajzia, Mexikó, Hollandia, Új-Zéland, Fülöp-szigetek, Lengyelország, Portugália Románia, Szingapúr, Spanyolország, Svédország, Tajvan, Egyesült Királyság és Amerikai Egyesült Államok.